Friss! DVG fizetési emlékeztetőjéhez…

Tovább a részletekre »

3400 lakás öt nap alatt

2010.06.16.

június 21.és 25. között öt nap alatt befejeződik a nyári nagy leolvasás. Azokat a lakásokat érinti ahol használati hideg melegvíz van, valamint a távfűtésük légköbméter alapú az elszámolás.


Bár az évről évre kevesebb, azért még mindig 3400 ilyen feltételeknek megfelelő lakást jelent. 

–          Fontosnak tartottuk, hogy ilyen rövid idő alatt végezzünk a leolvasással – magyarázza Pikóné Perjési Irén, ügyvezető-igazgató – hiszen minél előbb szeretnénk elvégezni a szükséges adatgyűjtést, hogy a lehető leghamarabb el tudjuk készíteni az elszámolást. Az ilyen intenzív munkára azonban kevés a főállású munkatársunk.  Ezért hosszú évek gyakorlatának megfelelően diákoknak biztosítunk munkalehetőséget. Tapasztalt kollégáink munkáját segítve, elsősorban adminisztrációs feladatokat látnak el.  Cégünk mindig is fontosnak tartotta, hogy erre a nyári szüneti munkára lehetőséget kapjanak a fiatalok, így van lehetőségük nyaralásukhoz, szórakozásukhoz pénzt keresni.

 Öt nap alatt 3400 lakás. Naponta 680 lakást 25 párosnak egyenként 272 lakás összes vízóráját, s annak állását kellett nyilvántartásba venni.  S még itt is bonyolódnak a dolgok, mert vannak irodák, boltok, üzletek, s persze a házaknál hőközpontok is, amiknek hőmennyiségmérőit és vízmérőit szintén le kellett olvasni. Nem kis feladat.

Értesítéstől az elszámolásig

A technológia a következő. A leolvasás időpontja előtt egy héttel kiértesítik az érintett lakókat. Első sorban délelőtt keresik fel a fogyasztókat, de tekintettel a délelőttös műszakosokra, délután is megkísérlik a leolvasást.

Nagyon fontos, hogy a kijelölt napon a tulajdonosok biztosítsák a lakásba történő bejutást, hiszen csak így lehet korrekt a társasház tulajdonosai között az elszámolás. A leolvasás során a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft munkatársai egyeztetik a mérőórák adatait, leolvassák a mért értékeket, s ellenőrzik, hogy az órák működésénél nincs-e rendellenesség. Minderről jegyzőkönyv készül, amelyet a lakás tulajdonosa vagy megbízottja megtekinthet és aláírásával lát el. A hőközpontban és a főmérőknél a leolvasás hitelességét a közös képviselő ellenőrizheti.