Augusztus 31-ig marad a távhő-támogatás

2011.05.10.

Meghosszabbította a kormány augusztus 31-ig a szociális alapú gáz- és távhő-támogatási rendszert, tekintettel a leginkább rászoruló lakosság anyagi helyzetére – közölte a kormányszóvivő.


E szerint augusztus 31-ig még tart a gáz- és távhő-támogatás a rászoruló családok számára.

A szociális alapú gáz- és távhő-támogatási rendszert – amely május 1-jén járt volna le – szeptember 1-jétől egy kibővülő lakásfenntartási támogatási rendszer váltja majd fel.

A hosszabbítás gyakorlatilag senkinek semmilyen teendővel nem jár, akik eddig is részesültek ilyen támogatásban, azok automatikusan igénybe vehetik. Új igényeket azonban nem lehet beadni, és a jogosultsági feltételeknek is fenn kell állniuk. Emlékeztetőül azok a háztartások jogosultak, amelyekben az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum két és félszeresét, ami 71250 forint.

Szeptember 1-től új lakástámogatási rendszert vezetnek be, amely szerint olyanok is kaphatnak majd szociális alapon támogatást, akik nem gázzal vagy távhővel fűtenek.

 A tervezet szerint lakásfenntartási támogatásra az lesz jogosult, akinek háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó  jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum (28.500 forint) 250%-át, azaz 71.250 forintot. Kitétel még, hogy a háztartás tagjainak nincs a szociális törvényben meghatározottak szerint vagyona.  Itt  fontos megjegyezni, hogy nem minősül vagyonnak az a lakás,  amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, illetve nem minősül vagyonnak a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű.

A kormány jövedelmi határ módosításával azt szeretné elérni, hogy akik jelenleg energiatámogatásban részesültek, azok szeptembertől közel teljes körben jogosultak legyenek a lakásfenntartási támogatásra.

Új igénylést szeptember 1-től lehet beadni a területileg illetékes önkormányzathoz.  Fontos azt is tudni, hogy a normatív lakásfenntartási támogatás esetében a lakásfenntartás elismert havi költsége a lakásnagyság egy négyzetméterre jutó költségének a szorzata. Az egy négyzetméterre jutó elismert havi költséget központilag határozzák meg, figyelembe véve, hogyan alakulnak  az energiaárak. Minimuma ismert. Az egy hónapra jutó összege nem lehet kevesebb, mint 2500 forint. Ha már kiszámoltuk a fogyasztási egységet, most ki kell számolnunk, hogy egy négyzetméterre mennyi a törvény által elismert költségünk, mert ennek 30%-a jár, ha a jogosult háztartásában az egy fogyasztási egységre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 50%-át ( 14.250 forint).

   Ha meghaladja, akkor ennél jóval kevesebb jár, a törvény szerint a lakásfenntartás elismert havi költségének és a támogatás mértékének szorzata. Az önkormányzatokra is feladat vár, alkalmassá kell tenni a határidőig a jogszabályi környezetet, módosítani kell a helyi lakásfenntartási rendeletet, s az szociális irodát is alkalmassá kell tenni, hogy képesek legyenek a megnövekedett igényeket befogadni és feldolgozni.