Az előre is támogatottak meg a hátralékosok

2008.01.26.

Emelkedett a gáz-, ebből adódóan a távfűtés ára is, s ahogy rebesgetik, ez még folytatódni fog. A megemelkedett díjakat vannak, akik komoly erőfeszítéssel tudják határidőre kifizetni.

Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akik ugyan jogosultak a támogatásra, mivel alacsony az egy főre eső jövedelmük, de még csak a határozatot kapták kézhez, a jóváírásra nem került sor.
– Társaságunk szeretne segíteni ezeken a nehéz anyagi helyzetben lévő családokon – mondja Pikóné Perjési Irén, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója. – Ennek érdekében, akik már megkapták a támogatásról a határozatukat, de még a jóváírás nem történt meg lévén, hogy a számlázás már megtörtént, lehetőségük van részletfizetési lehetőséget kérni. Fontos, hogy a fizetési határideje a számlának még ne járjon le.

Megtudom, hogy két hónapnyi haladékot kapnak, hogy a támogatás nélküli számlájukat kifizessék. S ez alkalommal kamatmentesen, de csak azok, akiknek nincs egyéb tartozásuk.

Ez egy egyszeri eset, ami a távhőtámogatáshoz kapcsolódik, azonban "szürke hétköznapokon" is kérhetik hasonló feltételekkel – tehát lejáraton belül, nincs egyéb tartozás a szolgáltató fele – a részletfizetést.

A részletfizetés üteme és mértéke a tartozás nagyságától függ elsősorban, természetesen kedvezőbb helyzetben vannak az elbírálásnál azok, akik elsőalkalommal szeretnének élni ezzel a lehetőséggel, tehát nem notórius tartozók. A részletfizetési engedmény csupán adható, nem jár alanyi jogon.

–  Mi történik azokkal, akik nem teljesítenek határidőre? – kérdezem Neszmélyi Lorándtól, az Ügyvitel Szolgáltató Kft.- ez a cég végzi a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft számára a számlázást – ügyvezetőjétől.

–  Azoknak természetesen késedelmi kamattal együtt kell kifizetniük számlatartozásukat.

–  És, ha akkor sem?
–  Ebben az esetben bírósághoz fordulunk, s fizetési meghagyással élünk, ha ennek ellenére sem egyenlítik ki tartozásukat, végre hajthatóvá válik az adósság.

Elmondja, hogy a fizetési meghagyás a legtöbb esetben célra vezet, ilyenkor kifizetik a legtöbben adósságukat. A végrehajtást nagyon kevesen várják meg. De azért ez is előfordul. Fizetési, nyugdíj-letiltás, ingóságok lefoglalása, s árverezése, s bizony esetenként az ingatlan, azaz a lakás is dobra kerül.

A lakás árverése ritka, s mire valaki ilyen helyzetbe kerül, addigra sorban állnak, azok, akiknek tartozik a tulajdonosa.

Mindezek eljárások ellenére nagyon sok dolga van a hátralékos csoportnak, sok-sok millió forint az a tartozás, amely még behajtásra vár azoktól a fogyasztóktól, akik ittak, fürödtek, melegedtek, de nem fizettek.

A behajtásig azonban nem célszerűeljutni, fontos, hogy aki átmenetileg nehéz helyzetbe kerül, az idejében forduljon a szolgáltatóhoz, valószínű, hogy megoldást találnak.