Friss! Önkormányzati határozat a DVG Zrt. egyenlegközlőjéhez

Tovább a részletekre »

DVG Zrt. „fűtés elszámolás”-ának margójára

2022.08.16.

Emlékezetes nap volt, amikor a Dunaújváros Önkormányzatának tulajdonában álló cég vezetői verőlegényekkel jöttek magántulajdonban lévő erőműveket foglalni, kezdetét vette egy méltatlan távhő-szolgáltatóváltás. A DVG Zrt. és a DVCSH Kft. között jelenleg is folyó perek és jogi háború nem kellene, hogy a fogyasztókra tartozzon. Mélységesen sajnáljuk, hogy ennek következményeit mégis a lakosságnak kell viselni.

Megkapták a fogyasztók a DVG Zrt. éves fűtés elszámoló számláit, amelyekben nem alkalmazták az évtizedekkel ezelőtt bevezetésre került, a távhő felhasználás költségeinek, költségosztók szerinti megosztását. A számlákat egységesen, az ingatlan fűtött légköbmétere alapján állították ki azoknak is, akik korábban a költségmegosztás mellett döntöttek, így a fogyasztóknak esélyük sincs a tényleges fogyasztásuk alapján megfizetni a távhőt.

Ezek alapján teljesen egyértelmű, hogy, akik spóroltak, kevesebb hőt fogyasztottak, megfizetik azoknak a túlfogyasztását, akiknek eszébe sem jutott takarékoskodni.

Természetesen ez esetben is rendkívül „elegánsan”, a DVCSH-t kiáltják ki bűnbaknak, azzal, hogy nem kerültek átadásra az elszámoláshoz szükséges adatok a DVG-nek, sőt a társasházaknak sem. Sajnos azonban ez nem magyarázza azt a tényt, hogy azok a társasházak, ahová az adatok bizonyítottan átadásra kerültek, vagy akiknél a költségosztást nem a DVCSH, hanem a külsős cégek (Techem, vagy ISTA) végzik, ők sem kaptak a tényleges fogyasztásuk szerinti elszámolást!

Kétségtelen tény, hogy a DVG Zrt. – bár távhőszolgáltatónak vallja magát – a költségosztás feladatát az átadott adatok birtokában sem volt képes elvégezni. A kiadott számlák megmutatják, hogy a DVG vagy nem rendelkezik a feladat ellátásához nélkülözhetetlen, a költségosztást elvégezni tudó szakemberekkel, vagy nem is szándékozott igazságosabban elosztani a költségeket.

Elgondolkodtató az is, hogy a város melegvizes mérőórával rendelkező lakásaiban a vízmérők leolvasását sem végezték el, pedig ehhez tényleg nem kell a DVCSH, sőt tehetség sem, csak akarat és szándék a tisztességes elszámolásra. És itt is megint a lakók fizetik meg a hozzá nem értés árát!

A tényszerűség kedvéért: A víziközmű szolgáltató váltás során szinte minden zökkenőmentesen zajlik, igaz az új szolgáltató a jogszabályokat betartva, együttműködési szándékkal vette át a szolgáltatást!

Valószínűleg a város vezetői, a polgármester, a képviselők, a DVG Zrt. minden energiáját leköti a szemmel látható vagyongyarapodásuk, az új ház, a lakás, a szép autó, a külföldi utazás, így kevesebb idő jut a szakmai kérdések megvitatására, a felelős döntések meghozatalára. Persze, nincsenek véletlenek, hiszen egy hajdani ketrecharcost hívtak ide vezérigazgatónak, aki a piszkos munka elvégzése után el is tűnt a luxus autójával…

Összegzésül: mindenki számára világossá válhat, hogy a távhőszolgáltatás és a vele járó számlázási feladatok „nagy falatnak” számítanak a DVG Zrt-nek. Ahelyett, hogy gondoskodna a fogyasztók felé korrekt elszámolások elkészítéséről, a város és a DVG szóvivője ismét vádaskodásokba, szánalmas és valóság elemeit sem tartalmazó magyarázkodásba fogott, szakértőnek titulálva magát adja tanácsait a közösségi oldalakon.

Ahogy megszokhattuk, a szakértelem hiányát a felelősség áthárításával palástolják. Hibás a DVCSH, hibás a lakásszövetkezet, hibás a közös képviselő és mindenki más, csak a káoszt okozó város vezetői nem!?