Friss! A DVCSH Kft-nek továbbra is van távhőszolgáltató engedélye

Tovább a részletekre »

Finisben az útjavítás

2011.03.15.

A hónap végére mindenképpen megszűnik a forgalomelterelés a Dózsa buszmegálló és az Aranyvölgyi út Városháza közötti részén.

A közlekedési kellemetlenséggel járó forgalomkorlátozást az tette szükségessé, hogy a közelmúltban meghibásodott a városháza előtt futó NA 400-as öntött vas víznyomó-vezeték.

A vezeték-kötésénél találtak a szakemberek sérülést, az üzemzavart elhárították, de a vízelfolyás az útburkolatban nagymértékű süllyedést okozott. A társaság szakemberei DMJV szakhatóságának képviselőivel együtt úgy döntöttek, hogy a javítás nem tűr halasztást. Nem lehetett ugyanis bizonyosan tudni, hogy a vízelfolyás mennyire mosta ki az aszfalt alatti részt, s nem volt felvállalható annak a kockázata, hogy a rendszeresen nagy terhelésnek kitett útszakasz egyszer csak beszakadjon valamelyik gépjármű alatt. Az útburkolat javítását éppen ezért még februárban elkezdték.

Maga a javítás technológiája is a nagy terhelés követelményeinek felel meg. Fel kellett tárni az érintett vezetékszakaszt, s egészen az ivóvíz vezeték alá le kellett ásni és ki kellett termelni az átázott földet. Az ivóvíz-vezetékszakasz alá, több mint másfél méter mélyre kellett a feltárás során leásni. Ezért láthatták a közlekedők, hogy a munkálatok előrehaladtával egyre nagyobb gödör keletkezett. Miután az összes nedves földet kitermelték, a helyére megfelelően tömöríthető száraz föld került. A kicserélt földet meghatározott rétegenként tömöríteni kellett, hogy a terhelés miatt ne fordulhasson elő süllyedés, majd speciális betonréteg kerül rá. Ennek a technológiai szilárdulását kell még megvárni, s utána hengerelt aszfalttal borítják be a feltárt szakaszt, s végül az útburkolati jelek felfestését követően lehet feloldani a forgalom-korlátozást.

 Az arra közlekedők már láthatják, hogy a járdaszegélyt már kipótolták, s remélhetőleg a hónap végére feloldhatják a forgalomelterelést, s ismét a szokott rendjében folyhat a közlekedés. A javítás és a helyreállítás  teljes költségét a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. viseli, a kényelmetlenségért a városlakóktól elnézést kér, a türelmüket előre is köszöni.