Köbméterben mérjük, gigajoulban fizetjük, mi az?

2009.02.19.

Egészen érthetetlennek tűnik a dolog. A melegvíz-fogyasztását köbméterben mérjük a számlán azonban gigajoulban fizetünk. Hogyan keveredik a két mértékegység, mi az oka a kettőségnek?


 

Nyáron egyértelműen a hőközpontban elhasznált hő csak a használati melegvíz készítésre fordítódik. A fűtési idényben azonban több hőt kell beadni ugyanolyan hőmérsékletű melegvíz készítésre, ennek korrigált napi fajlagos értékét a nyári használati melegvíz fogyasztásából számítjuk ki. Ezek után számítható az éves használati melegvizes fogyasztás.

Majd ezek után kiszámítható minden egyes hőközpontnál az 1 m3-re jutó fajlagos érték, melyet úgy számítunk kii, hogy az éves használati melegvíz készítésre fordított hőmennyiséget GJ-ban elosztjuk a  hőközponthoz tartozó mellékvízmérőkön elfogyasztott víz mennyiségével. Adott hőközpontnál azonban ez az érték akár jelentősen is eltérhet (általában magasabb) az elszámolási időszakon belül az előleg számlákban figyelembe vett értéktől. Ennek oka az épületen belüli, fogyasztók tulajdonában levő használati melegvizes és cirkulációs vezeték rossz állapota.

 

Köbméter vagy gigajoul

 

Mi is van a kérdés és a válasz mögött, pontosan mi is a helyezet a melegvízzel, ennek jártunk utána.

A lakásokban elfogyasztott hőt, és itt mindegy, hogy fűtéshez vagy melegvízhez a hőközpontokban állítják elő.  A hőközpontok általában épületenként vannak, ezek a felhasználói hőközpontok. Az általában a legfontosabb kifejezés, mert van, ahol nem csak egy, hanem több épület is tartozik hozzá, ezek pedig a szolgáltatói hőközpontok.

Tehát idekerül, s innen kerül szétosztásra hőenergia. S a legfontosabb dolog talán mégis az, hogy itt is mérik meg, hogy a társasház vagy társasházak mennyi hőt fogyasztottak. Ezen a helyen dől el, hogy egy közösség mennyi hőt használt fel, s az itt mért értékek után fizet.

 

Mi előtt erre a szolgáltató fejét követelnék. Nincs ebben semmi turpisság.  A 2003. július 1-jétől a távhőtörvény rendelkezik a kötelező mérés szerinti elszámolásról, s határozza meg azt, hogy mérőberendezéssel ellátott hőközpontot kell felszerelni, hogy minden hozzákapcsolódó társasház csak az általa elfogyasztott hőmennyiség alapján fizessen.

 

Itt meg kell állnunk. A törvény szerint a hiteles mérés a hőközpontban és nem a lakásokban történik. Felvetődik akkor, hogy mi végre a mellékvízmérők, s mi okból kell, akkor leolvasgatni, ha úgy sem ez az elszámolás alapja?

 

Mielőtt továbbgombolyítanánk a történet fonalát meg kell állnunk. Odáig eljutottunk, hogy a hőközpontban a szolgáltató az elfogyasztott összes hőmennyiséget, azaz a fűtésre és melegvíz készítésre fordított hőt méri. Csak nem a lakásokban, hanem a hőközpontokban. Most ezt a mennyiséget kell valamilyen szempont alapján szétosztani.

Lehetne az elosztás alapja a szőkék és a barnák, az öregek és a fiatalok, a magasak vagy alacsonyak, bármilyen szempont, amiben megegyezés születhet. De valljuk be, ezekből lenne ám igazi botrány. Lehetne a lakás légköbmétere is. De ez sem az igazi megoldás. Ha valaki egyedül lakik a nagyobb lakásban, miért fizessen kétszer annyi melegvíz után, mint a sokan kislakásban lakók.

A melegvíz hődíjának szétosztásának alapjául a mellékvízmérőkön keresztül kifolyt meleg víz mennyiségét választották. A logikája az volt, hogyha ugyanakkora hőmérsékletű vízből valaki példának okául nem 5 hanem 10 köbméter vizet használ, akkor az  igénybevett hőenergia is kétszer akkora nála. Ez persze a lényegen nem változat.

 

Télen-nyáron

 

Visszatérve az elejére. A mellékvízmérők (mivel a melegvíz készítésre fordított hőt arányosítják) arra szolgálnak, hogy segítsék a közösségnek a lehető legigazságosabb a melegvíz költségeinek a szétosztását. 

 

Azaz a melegvízre elhasznált összes hőt, elosztják a hőközponthoz tartozó fogyasztók által elhasznált melegvíz összes köbméterével, így megkapják, hogy egy köbméter melegvízre annál a közösségnél mennyi hőt használtak.  S ezt visszaszorozzák az egyes lakásokra, s máris kész az elosztás. Már csak be kell szorozni a hő díjával, s meg is tudjuk, hogy mennyi az összfogyasztásból a mi részünk.

No, jó, egy kicsit gyorsítottam a dolgon, de a lényeg érthető. Melegvíznél a mellékvízmérő méri a fogyasztásunkat, az csak segíti a szétosztását.

 

 

Mivel a társasház illetve társasházak elszámolási időszakonként más-más hőmennyiséget fordítanak melegvízre, ezért nem lehet azonos a használati melegvíz köbméterére jutó hő sem. Sőt nehezen elképzelhető két közösség is, amely pontosan azonos összeget fizet a melegvíz köbméteréért, azaz náluk több vagy kevesebb hőmérséklet kell egy gigajoul előállításához. Erre azonban még visszatérünk.

 

És honnan a melegvíz?

 

 

Menjünk a dolgok elejére. A hidegvizet hővel melegítik fel így lesz melegvíz. Az mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a csapon kifolyó 40-50 fokos melegvízhez télen jóval több energia kell, mint nyáron. nem mindegy ugyanis, hogy 5 fokról vagy 15 fokról melegítjük.

Logikus folytatása a dolognak, hogy télen egy köbméter melegöviz előállítása drágább, mint nyáron, azaz télen több hőt fordítunk rá, mint nyáron. Annak pontos algoritmusa van. Nem a szolgáltató tippeli meg, okos képletek magyarázzák meg, hogy mikor és mennyivel. Nagyon pontosan ki lehet számolni, hiszen minden nap mérik, és nyolc esztendőre visszamenőleg rendelkezésükre áll, hogy minden egyes napon hány fokos volt a hidegvíz.

Ez azonban megint csak a szétosztásnál érdekes. Hogy minél igazságosabban tudják a lakók egymás között szétosztani a költségeket, mert a hőközpontban elhasznált hőmennyiség adott.  A hőközponti hőmennyiségmérők adatait minden hónapban, fűtés induláskor, leálláskor valamint árváltozásokkor is leolvassák. 

Akkor is felvetődik a kérdés, mi méri, hogy mennyi energia ment el melegvízre, s mennyi a fűtésre. A hőközpontokban lévő hőmennyiségmérő az össz hőfogyasztást méri. Rendelet nem kötelezi a szolgáltatót, hogy külön szereljen fel mérőberendezést a fűtésre és a használati melegvíz hőfogyasztás mérésére. A megosztásnak különböző alternatívái lehetnek, ezek közül a Szolgáltató a következő módszer mellett döntött.

Nyári időszakban nincs fűtés, csupán a használati melegvizet fogyasztják a lakók. Ekkor a hőmennyiségmérő a hőközpontban csak azt méri. Tehát ezeknek a hónapoknak a melegvíz fogyasztására szolgáló hőmennyiségéből ki lehet számítani az egész év használati melegvizes fogyasztását. Az éves, korrigált (télen hidegebbről kell melegíteni, mint nyáron) hőfogyasztást értéket kivonják a hőközponti ősz-hőfogyasztásból, s ami marad azt használta a hőközponthoz tartozó közösség a fűtésre.

Visszatérve az elején felvetettre, miért lehetséges, hogy nem egyformán fizetnek a közösségek?  Először is maguk dönthetnek arról, hogy hány fokos kimenő hőmérsékletű vizet akarnak. Amelyik közösség az 50 fok Celsiusoshoz ragaszkodik, logikus, hogy többet fizet egy köbméterért, mint, akiknél 40 fokos a melegvíz kimenő hőmérséklete. Az előbbinél arányosan nagyobb a hőveszteség is. Nem egyforma az épületen belüli vezetékrendszerek állapota sem.

A vízköves, korrodált használati melegvizes, cirkulációs rendszernél több hőre van szükség annak érdekében, hogy elérjék azt a hőmérsékletet, amelyet szeretnének, hogy a csapból kifolyjon.

Két azonos épületnél az is jelentős eltérést okozhat, hogy hányan laknak az épületben, milyen a lakók demográfiai összetétele , és ebből adódóan a fogyasztási szokások is mások.

Utóirat: Kedves régi fogyasztónk! Reméljük, hogy segíteni tudtunk, hogy eligazodjon a számok, adatok, mértékegységek erdejében. Láthatja, hogy a bonyolultság oka, a lehető legkorrektebb elszámolás szándéka. Továbbra is szívesen állunk a rendelkezésére, bármi kérdése van. (Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft.)