Már vannak olyan társasházak, amelyek úgy döntöttek, hogy kérik a fűtés „beindítását” a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft-től.
A kánikulai nyár után azonnal a késő ősz köszöntött be. S bizony vannak, akik fáznak,s ez az érzet fontosabbnak tűnik, mint az, hogy mit mutat a naptár. Már vannak olyan társasházak, amelyek úgy döntöttek, hogy kérik a fűtés „beindítását” a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft-től.
Igénybejelentést kizárólag a társasház közös képviselőjétől és csak írásban fogadnak el, a minimum időtartama három nap. Természetesen ahol egy hőközponthoz több társasház tartozik, ott mindegyik képviselőnek alá kell írni a nyomtatvány, amely megtalálható a Társaság ügyfélszolgálati irodáján, az Építők útja 1. szám alatt.
Az igény bejelentését követően a Társaság haladéktalanul megkezdi az adott hőközpontban a rendszer légtelenítését, feltöltését, a távfűtés üzembe helyezését.
Amennyiben az időjárás a továbbiakban az évszaknak megfelelően fog viselkedni, lehetőség lesz a fogyasztóknak a beindításhoz hasonló módon a leállítást is kérvényezni. A KERET-programban lévő, költségosztókkal és szabályozókkal felszerelt házaknál nem kell leállítani az idény kezdetéig sem a fűtést, náluk elég lesz csak a fogyasztóknak a szabályozót visszatekerni. A hóközbeni fűtés beindításakor és leállításakor is leolvassák a DVCSH munkatársai a hőközponti mérők állását, s ez alapján készítik el a számlát.
A hivatalos fűtési idény továbbra is október 15-én kezdődik .