Ami csöröghet, az ilyenkor csörög, ami csöpöghet, az ilyenkor csöpög. Így lehetne megfogalmazni azt, ami ilyenkor a távhőszolgáltatásban történik.
Kezdjük egy általános megállapítással: A problémák legfőbb oka a dilatáció, azaz amikor az eddigi hidegvíz helyett a rendszerbe melegvíz kerül, s a hirtelen kitágulás előhozhat eddig rejtve maradt hibákat. A javítások során a tömítéseket cserélik, a rendszert légtelenítik, a kilyukadt radiátorokat meghegesztik, s ha ez nem lehetséges, akkor elvégzik a cseréjüket.
Napi 24 órában járják a DVCSH szerelői a hibaelhárítás miatt a várost. Reggeltől este 9-ig műszakban vannak, éjjel pedig ügyeleti rendszer áll a fogyasztók rendelkezésére. Éppen a délutános műszak eligazításakor érkezem. Az addig beérkezett bejelentések kerülnek szétosztásra. A csoportosítás és kiosztás alapjául a városrészek szolgálnak. Nyilvánvalóan időt takarítanak meg a szerelők, ha ugyanazok ugyanazon városrészből való bejelentésekre vonulnak ki.
Ahová sürgős, azonnal
Mellettem ülő fiatalember, mintegy magának jegyzi meg:
– Csak ne a Béke-városrészt kapjam meg.
Érdeklődve kérdezek rá, készségesen magyarázza:
– Közmű-alagútban van minden, aki felül nem ismeri pontosan a várost felül, az alul biztosan eltéved.
Aznap szerencséje volt, nem oda kell vonulnia.
Közben Kőszegi Zoltán, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. hibaelhárítási részlegvezető koordinálja a feladatokat:
– Azzal, hogy már gyakorlatilag szeptember elejétől elkezdődött a fűtés szezon, meghosszabbodott két, két és fél hónapra az intenzív javítási időszak. Esetenként akár napi 150-200 meghibásodásról is érkezik bejelentés. Éppen azért, ami nagyon sürgős, mert egyáltalán nincs szolgáltatás, vagy kárt kell megelőzni, oda haladéktalanul éjjel-nappal kivonulunk, így a csak kellemetlenségek megszüntetésére esetenként előfordul, hogy egy napot várni kell.
– Melyek a legáltalánosabb panaszok?
– Nincs fűtés egy-egy helyiségben, vagy egy egész strangon, máshol a csörgésre panaszkodnak,de előfordulhatnak folyások is.
– Okai?
– A diletáció mellett az emberi figyelmetlenség. Vannak olyan esetek, amikor mi előkészítjük a fűtési időszakra a rendszert, de valaki a házban radiátort cserél, s önhatalmúlag leengedi ugyan, de ugye visszatölteni már nem tudja a rendszert. Az is előfordult már, hogy nem tudtuk, hol folyik el a fűtővíz, de állandó volt az épületben emiatt a csörgés és az alulfűtés. Csak jó idő múlva derült ki, hogy az egyik felső lakó, a légtelenítőből engedte ki a vizet a wc-je lehúzásához, hogy spóroljon.
Az eligazítás után a szerelők útra készek.
Héder József és Erhlich Péter Pál lett a párom. A két fűtésszerelő szakembert kísérhetem el hibaelhárító körútjukra. Héder József 13 éve dolgozik a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft-nél, Ehrlich Péter Pál 11 hónapja. A Római városrésben levő bejelentéseket kapták.
– Mi alapján állítják sorrendbe a munkalapokat?
– Fontosság és időpont szerint – magyarázza Héder József. – A munkalapon a panasz olvasható és az is, ha a fogyasztó meghatározott időpont után kéri a szerelést. Pakolják a papírokat, az este 7 óra utáni lapok hátra kerülnek, előre a korábbi időpontúak,de most éppen nincs nagyon sürgős, folyásos, vagy egyáltalán nincs fűtés a lakásban eset a munkalapok között.
Légtelenítő itt és ott
Elindulunk, szerelőtáskák a vállra, alig telik el pár perc, s már az egyik legfelső emeleti lakásba kopogtatunk be a Váci Mihály utcában. Fiatal anyuka nyit ajtót, a gyerek szobájában zörög a radiátor:
– Sajnálom a kislányom, hogy ilyen zajban kell aludnia. Reggel jelentettem be a panaszt, örülök, hogy már itt is vannak.
A tizenhárom hónapos csöppség szemlélődve tipeg mellettünk. Héder József lemegy a hőközpontba, míg a lakásban az automata légtelenítőt cseréli Ehrlich Péter.
– Előfordul, hogy meghibásodnak, ilyenkor ki kell cserélni a berendezéseket. Már folyt is? – fordul a házi asszonyhoz
Igenlő válasz megerősíti a diagnózist, s neki áll a szerelésnek. Közben a kollegája figyeli a nyomást a hőközpontban, majd engedi a lágy vizet, hogy segítse a légtelenítést. Fent egy vödörbe bugyog a víz, amikor már szép egyenletes lökésmentesen folyik, nyilvánvaló, hogy a beszorult levegő már eltávozott a rendszerből, és csendes lett a radiátor.
Pakolás és az utolsó jó tanács:
– Az automata légtelenítőnek mindig nyitva kell lenni, mert csak így távozhat a rendszerből a levegő.
Munkalap, aláírás, s már megyünk is tovább. A Római körút végén, nincs otthon a panaszos, de a szerelők nem adják fel. Lemegyünk a hőközpontba. Fejből tudják a kapukódot, nagy zsebből pince majd hőközpont-kulcsok kerülnek elő, s máris lent vagyunk a „birodalomban”.
– Légteleníteni kell – mondja nekem József, Péter már közben a légtelenítő rendszer előtt van, csavar, teker, s hallom a zubogást, közben József engedi rá a prímer rendszerből a vizet. – Hiába kérjük, sokan még mindig nem állítják 5-ösre a szelepeket, így nem tud távozni a levegő.
Egyértelmű, csak speciálisan kezelt lágy vízzel tölthetik fel a rendszert. Alig pár perc múlva már tudom, hogy nem csupán a szemnek, hanem a fülnek is szerepe a hibaelhárításnál. Lassan egyenletessé válik a zubogás, a nyomás a megfelelő szintre kerül. Feltehetően megoldódik a probléma, a munkalapra a légtelenítés és a lakó nem volt otthon bejegyzés került.
Évek és a tapasztalat
Beszélgetünk, nem könnyű a munka. Mint minden olyan foglalkozás, ahol emberekkel kell dolgozni, hol barátságosak, hol elutasítók. Hol segítőkészek, hol ellenségesek. De hát ahány ház, annyiféle ember, mint ahogy a hibák sem mindig egyformák.
Továbbmegyünk a Római körúton. A következő bejelentés egyik földszinti lakásból érkezett: Nincs fűtés a fürdőszobában.
– Ha a földszinten nincs, akkor általában azon az egész strangon nincs fűtés – állapítják meg még a kopogás előtt a fiúk. Valóban a bejelentő megerősíti, hogy az egész soron nincs fűtés a fürdőszobában. Szerelők gyorsan a legfelső lakásba kopogtatnak be.
Idős hölgy nyit ajtót:
– Én már megpróbáltam légteleníteni – magyarázza.
S valóban Kati néni egészen hozzáértően magyarázza a technológiát, de ez alkalommal a szerelők segítségére is szüksége volt. Kedves, barátságos idős hölggyel elbeszélgetünk a családjáról is, míg a szerelők légtelenítik és feltöltik a rendszert. Barátságos a hangulat, hamarosan melegszik a radiátor is, amikor elbúcsúzunk.
A műszak még este kilencig tart. Búcsút intek a mestereknek, még egy jó köteg munkalapjuk van, én feladom a kihívást. Sötétedik, lassan fénybe öltöznek az ablakok, a legtöbb helyen a radiátorok halkan duruzsolva sugározzák a meleget, észrevétlenül. S ez így van rendjén.